KREATÍV-VARÁZS

KREATÍV-VARÁZS

2017.

2018. január 01. - Kreatív Varázs

2017, néha nagyon gyorsan múlt az idő, néha pedig olyan lassan teltek a napok, hogy azt hittem soha nem lesz vége az évnek. Sok mindent nem vártam ettől az évtől, tudtam hogy lefogok diplomázni, ami meg is történt és életem legmeghatározóbb élménye volt amikor átvehettem a diplomám, amiért annyi évet dolgoztam. 

p1070782.JPG


A diplomámom kívül fantasztikus volt, hogy megszervezhettem és létrehoztam az első önálló kreatív táboromat, a Kreatív DIY tábort. Szinte hihetetlen, hogy sikerült összehoznom és ennyi gyereket taníthattam, a szülőknek és a gyerekeknek ezúton is hálás vagyok. Így visszagondolva még minidig szürreálisnak tűnik, hogy létrehoztam egyedül ezt gyerektábort. Ezen felbuzdulva októbertől pedig kreatív workshopokat tartottam Budapesten, koszorút, ajtókopogtató és még sok mást. készítettünk. Ezt a lendületet szeretném tovább vinni 2018-ban, még több tábort és még több workshopot szeretnék tartani, hogy még többen megismerjék, hogy milyen jó kreatívkodni és alkotni. 

22365439_1825822854370229_8049667304297525513_n.jpg

A másik meghatározó dolog ebben az éveben a videó készítés volt. Soha nem értettem hozzá, de szépen lassan megtanultam, mert tudtam hogy ezt szeretném csinálni. Persze még nekem is nagyon sokat kell fejlődnöm-e téren és új eszközöket kell beszereznem, de nagyon boldoggá tesz a videó alkotás. Új oldalamat mutathatom meg nektek és még több ötlettel, videóval készülök. 

20031799_1601603186529028_5759177366790591381_n.jpg

Az utolsó legfantasztikusabb dolgot, amit idén kaptam, a Caprira való utazás. Már kiskorom óta elszerettem volna jutni, és most ezt a csodautazást kaptam a diplomaosztómra. Nagyon hálás vagyok a családomnak, hogy ezt kaptam ajándékba és való váltották az álmomat :)

Köszönöm Nektek, hogy itt vagytok és néztek, olvastok, nagyon sokat jelentetek nekem! :)

 p1070730.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativ-varazs.blog.hu/api/trackback/id/tr6513538969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása